Az újabb fejlesztés

Amikor az ember egy céget alapít, tudja, hogy számtalan hullámvölgy, nehézség állja majd útját a boldogulásának, és hogy lesznek majd sokan, akik elveszik a kedvét a vállalkozástól, a munkától. Már rögtön az elején el kell tudni dönteni, hogy az ember tűzön és vízen keresztül megy, és folytatja a munkát, bármi történjék is, mert e nélkül az erő nélkül teljesen esélytelen egy jól működő és stabil vállalkozás felépítése. Az agrár szektor pedig még tovább nehezít a tervezhetőség, kiszámíthatóság tekintetében. Gondoljunk csak bele, hány olyan helyzettel kell egy agrár szektorban tevékenykedő embernek szembe néznie, amivel tulajdonképp nem tud tenni semmit, mert természeti katasztrófa, adottság, vagy anomália.

Sokkal többel, mint azt az ember gondolná, én már tapasztalatból tudom. És mondom ezt úgy, hogy azért nekünk nagyjából mindennel szerencsénk volt. És ez tényleg csak szerencsének volt mondható. A nagy katasztrófákból, fagyok, árvíz, szárazság, ami minden agrár szektorban tevékenykedőt nagyon mélyen érintett, nagyrészt ki tudtunk maradni, mert éppen mindig akkor hoztunk valamilyen különleges döntést, ami miatt nem szenvedtünk kárt. Hatalmas pusztítást és még nagyobb anyagi kárt tud okozni egy-egy ilyen természeti nem várt esemény, és az ember nem is tud vele mit tenni. A legnagyobb ellenség. Mi szerencsések vagyunk eddig ilyen szempontból, így egy nagyon stabil, anyagi tartalékokkal is rendelkező vállalkozást tudtunk kiépíteni az agrár szektor területén. Olyannyira, hogy most már pályázatokon indulunk, méghozzá egyre nagyobb sikerekkel, hiszen a leggyakrabban keresett kulcsszó nálunk mostanság a traktor eladó, ugyanis éppen beszerzést készítünk elő, amit egy pályázat nyert összegén tudunk megejteni. Igyekszünk egy olyan partnert találni, akivel később is együtt tudunk dolgozni, és azt hiszem meg is találtam az odisys személyében, de ez még a jövő zenéje. Egyelőre örülünk ennek a beszerzési lehetőségnek.

Az újabb fejlesztés Read More »

A shop egyik legfontosabb része

Manapság már számtalan dolgot az internet segítségével oldanak meg az emberek. Rengeteg információ megtalálható a világhálón, ami már-már veszélyes is, mert nagyon nehéz kiszűrni, hogy melyek a fals hírek, adatok, és melyek azok az információk, amik valóságtartalma biztos, és javunkat szolgálja, hogy ha számolunk vagy dolgozunk vele, nem pedig egy sűrű, végeláthatatlan erdőbe vezet minket, ahonnan nagyon nehezen találunk kiutat. Én nagyon szeretek az internethez fordulni, ha bármi kérdés vagy hiányos ismeret állja az utam valamilyen döntésben vagy munkában, de nagyon sok időt szánok arra, hogy el tudjam dönteni, annak a bizonyos hírnek vagy információnak a tartalmában bízhatok-e. Ha csak egy kicsit is kétesnek bizonyulnának ezek az értékek, inkább egy másik forrás után nézek, mert nem szeretnék fals adatok alapján dönteni, még csak rövid távú kérdésekben sem.

Szintén így vagyok a webshopok világával is. Szinte már mindent meg tud venni az ember a neten, úgy, hogy ki sem kell mozdulnia az otthona kényelméből. Igen ám, de ennek ára is van, mert manapság egyre többször szólnak arról a hírek, hogy valaki vett bármilyen terméket a neten, de az sosem érkezett meg, vagy épp nem olyan minőségben, formában, mint amit a képen látott. Persze ilyen tekintetben, azért ha az ember egy kicsit jobban megnézi honnan rendel, látható a veszélyhelyzet, csak egy picit kell barangolni az adott oldalon. De az tény, hogy a képek tekintetében még a jó terméket áruló shopok is alul maradnak sokszor.

Nem véletlen kezd igen fellendülőben lenni a termékfotózás, mint szakma, hiszen hiába van valakinek egy nagyon jó oldala, és hozzá nagyon szép és minőségi terméke, ha nem tud róla megfelelő képet készíteni és feltölteni a shopba, a vásárlók nagy része nem fog tudni bízni a minőségben, és inkább más kivitelező felé néznek, nem rendelnek terméket. Én is így működöm, kivéve akkor, ha valakiről már tudom, hogy mennyire jól dolgozik, és biztos minőséget kínál, mert akkor meg merem venni a terméket úgy is, ha az a kép, amit kitett nem igazán a legjobb vagy legrészletesebb. Figyelni kell tehát erre, és azt tudom mondani, hogy ma már a termékfotó a webshop egyik legfontosabb részét képezi. Megéri rá időt, energiát és forrást szánni, mert hihetetlen módon meg tudja növelni a vásárlások számát.

A shop egyik legfontosabb része Read More »

Nehéz ügy

Nemrég arra az elhatározásra jutottam, hogy bár nagyon szeretem a régi 5s iphonomat, de néznem kell helyette egy újabb kiadást, mert már nem igazán boldogul a neki szánt feladataimmal. Kicsit lassú, kicsit sokat gondolkodik dolgokon, de egyébként mind hardveresen mind szoftveresen teljesen rendben van és semmi problémája nincs. Még csak karcok se nagyon vannak rajta. Szóval egy szép állapotú és jól működő, de régebbi telefonról van szó, amit nagyon sajnálok lecserélni mert imádom, és rengeteg dolgot átélt velem – hozzám nagyon hozzám tudnak nőni ezek az eszközök – de már nem igazán hatékony a használata számomra.

Eldöntöttem azonban, hogy nem fogom betenni a fiókba, hogy aztán majd öt vagy tíz év múlva megtaláljam és bánjam, hogy csak ott porosodott és ment tönkre, hanem új gazdát keresek neki. Gondoltam, hogy a családban átadom valakinek, de sajnos rájöttem, hogy vagy két gyerek van valahol, vagyis két telefon kellene, vagy nem igazán boldogulna vele – a nagyi – úgyhogy maradt az, hogy eladom.

Az iphone használt piac elég fura, rá kellett jönnöm. Nem túl egyenes alakok és magánszemélyek tömkelege várja ezeket az eszközöket, de hihetetlen furcsa érzés és gyanakvás fogott el szinte mindegyiknél, kivéve egy csapatot, akik az iphone adás vétel lehetőségét hirdették, és betértem hozzájuk. Korrektek és aranyosak voltak, elmondtak mindent, és semmilyen rossz érzésem nem volt sem velük sem az eszközeikkel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon lelkes és szerető gazdát fognak találni ennek a kis általam nagyon óvott és szeretett telefonnak. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Már a nevük is nagyon kedves: almabazar.hu

Nehéz ügy Read More »

Neked van már?

Egyre több embert látok, aki felismeri annak a lehetőségét, hogy bizony az apple termékek nagyon könnyű, gyors és egyszerű munkát tesznek lehetővé az által, hogy szinte észrevétlen és hihetetlen gyorsasággal osztják meg egymással az információkat. Természetesen ezek mellett ezek az eszközök státusszimbólumok is, emellett sem mehetünk el, a külső megjelenésük pedig észbontóan kifinomult és szép, vagyis már alapból adnak egy kis komolyságot és megjelenést egy-egy tárgyalás során az embernek. Van azonban árnyoldal is, mint mindennek szokott lenni.

Ezek az eszközök ugyanis egy kicsit sem bírják, ha az ember nem vigyáz rá minden idegszálával. Az ütéseket, ejtéseket kifejezetten rosszul viselik, szinte azonnal sérülnek, és ezek nem a pici karcolás kategóriába sorolhatók, hanem bizony szervíz igényes problémákat jelentenek, amik egyrészt nagyon sok utánajárást és természetesen anyagi áldozatot igényelnek. Nyilván mindenki tudja, hogy mondjuk egy mac sérült burkolatának megoldása – mondjuk egy teljes törés esetén – nem két fillérbe kerül sajnos.

Mi a megoldás? A macbook tok használata. Igen ám, de hogyan tegyük ezt úgy, hogy ne sérüljön a státusszimbólum és ne sérüljön a design? Különleges tokokkal. Olyan, a védelmi funkciót tökéletesen ellátó, mégis elegáns megjelenést és kifinomult stílust biztosító tokokkal, amelyeket például a macbooktok.hu oldal kínál számunkra. Nem mellesleg a rendelés nagyon könnyű és gyors, a használt anyag minőségi és hihetetlen szépséget biztosít számunkra. Jobb megelőzni a bajt, mert ha már szervíz felé sétálunk hiába gondolkodunk sajnos. Számtalan és egy esetben lehetett volna megelőzni a problémát az ismerősi körömben is egy tok használatával, és akkor nem kellett volna pár óráig sem rettegni, hogy vajon a gép használható maradt-e és az adatok megmenthetők-e, amíg oda értek a szervízhez.

Neked van már? Read More »

A fiam új munkahelye

Az én gyerekem már egészen kicsi korától kezdve imádja az elektronikus dolgokat, és ez még nem lenne annyira nagy szám nyilván, mert hát melyik gyerek nem, de ő szét is szedi és össze is rakja őket. Vagyis rakta még egészen pici gyerekként is. Elég volt egyszer megmutatni neki mi hogy működik és mit hogy kell szétszedni, majd összerakni, és aztán ő már egyedül művelte ezt minden probléma nélkül.

Ez felnőtt korára sem hagyta el, olyannyira, hogy hiába lett meg a közgazdász diplomája, immár két éve a műszerész területen dolgozik, amit mindig iskola mellett tanult, és a telefon a kifejezett kedvenc területe, ilyen szervizben is helyezkedett el. Igen ám, de nagyon nem érezte jól magát. Mindig elmondta, hogy nem igazán értenek a kollégák semmihez, nagyon sok náluk a rontott darab, ami rá is rossz fényt vet. És hát nyilván az ő munkájában sem bíznak jobban, mint a többiekében. Tehát állandóan csak ilyen dolgokat hallottam tőle, amikor egyszer csak azt találtam mondani, hogy nem a munkával van itt baj, hanem a hellyel, szóval lehet hogy kellene keresni hasonlót, csak másikat.

Persze ő akkor még legyintett erre, hogy máshol is biztosan ez van, és egyébként sem jó sűrűn munkahelyet váltani, nameg a kollégákat is újra meg kellene ismerni, beilleszkedni, ami neki nagyon nehezen megy, szóval nem megy ő sehova, marad a helyén. Egészen addig, míg egyszer tényleg elege nem lett, és úgy jött haza, hogy beadta a pályázatát egy xiaomi szervíz csapatába, és másnap megy interjúra.

Fel is vették, és hát szívemnek a legnagyobb gyönyörűség, hogy látom őt boldogan menni minden reggel azóta dolgozni. Hihetetlen, hogy mennyire jól érzi itt magát. Azt mondja, ezek a fiúk tényleg értenek mindenhez a xiaomi telefonokkal kapcsolatban, és sokan is járnak hozzájuk. Nagyon odafigyelnek az ügyfelekre, és szinte egyetlen hibázott javítást sem látott amióta itt van. Nagyon sokat tud tőlük tanulni, és látom rajta, hogy szereti is. El is mondta, hogy nagyon jól jött neki ez a váltás, és már most látja, hogy miért a mondás, aki mer az nyer.

A fiam új munkahelye Read More »

Tartós és mutatós

A minap kezdtünk bele egy nagyszabású futórendezvény megszervezésébe, amely bár nem mondható nagy létszámosnak, de pont az a cél, hogy jó hangulatban, kis csapatban, egy nagyon megtervezett és jól szervezett futóversenyen indulhassanak a jelentkezők. Természetesen a létszámlimit sosem könnyű, de meg kell érteni, hogy a mennyiség sokszor a minőség és a hangulat rovására megy. Mi legalábbis sokszor ezt látjuk, láttuk az elmúlt időszakokban.

Éppen ezek miatt azonban úgy döntöttünk, hogy a hagyományos mintázott sima póló helyett, egy nagyon jól megtervezett, szép és nívós pólót kapnak majd a jelentkezők és regisztráltak ajándékba. Ez egy igen nehéz feladat, mert úgy kell megoldani a mintát és a kivitelezést egyaránt, hogy azért szépen tükrözze a futóverseny mivoltát, de elegáns és akár mindennap hordható legyen. Arra jutottunk, hogy erre a lehető legtökéletesebb megoldás a gépi hímzés. Bonyolultabb kicsit és talán picit költségesebb, mint a lenyomatos pólók, de sokkalta szebb és elegánsabb, tartósabb, és ahhoz képest az ára sem olyan őrületesen sokkal több. El is kezdtük felkutatni azt a kivitelezőt, aki segítségünkre tud lenni abban, hogy közel három hónap alatt leszállítson számunkra háromszázötven hímzett pólót. A hímezd.hu egyáltalán nem riadt vissza a feladattól, mint sokan mások tették. Láthatóan a nagy mennyiségek adják számukra a kihívást, és szívesen birkóznak meg a hasonló feladatokkal. Ez a kis csapat nem csak hogy nagyon lelkes, de hatalmas segítséget nyújtanak ötleteikkel, tanácsaikkal. Igazán lelkesek, és lelkiismeretes, szakmai munkát végeznek, nem beszélve arról, hogy igazán jól kommunikálnak. Még a minta kialakításának folyamatában sem volt sosem semmilyen félreértés vagy probléma. Egészen egyszerűen jó velük együtt dolgozni.

Már alig várom, hogy kézbe vegyem az első mintadarabot. Biztosan tökéletes lesz a befutó póló, már csak remélni tudom, hogy legalább ennyire az lesz az egész verseny maga. Jó hangulatban és nagy csatározásokkal, színes programokkal, jó idővel és csodálatos környezettel. Remélhetően egy minden évben megrendezésre kerülő új versennyel.

Tartós és mutatós Read More »

Életem eddigi legjobb tanácsa

Egy nagyon kedves barátnőm már gyerek kora óta különleges módon viszonyul az ékszerekhez. Átalakítja őket. Rájuk néz, és még e legszebb, legformásabb ékszerekből is még csodásabb változatokat és kompozíciókat alakít ki. Ékszerkészítő, tehát ezen valahogy nem is kellene csodálkozni, de tényleg annyira jó ízléssel, és hatalmas szaktudással alakítja át ezeket a gyönyörűségeket, hogy szinte önálló életre kelnek és megtelnek érzelmekkel, különleges módon kezdenek hatni ránk.

Már számtalanszor próbáltam számára olyan sugallatot adni, hogy ezt valahogy mégiscsak fel kellene lendítenie, mert most a fő munkája mellett, szabadidejében és hétvégente, mellékes jövedelemként készíti ezeket a remekműveket. Viszont én tudom, hogy fő célja lenne, hogy teljesen csak ennek a szerelemnek élhessen, és legalább annyira meg is éljen belőle mint jelenlegi munkájából.

Én pedig nem olyan régen, az egyik barátnőmnek segítve, találkoztam egy webes csapattal, akik az online értékesítés bevezetésében segítenek az első mozzanattól, a webshop megnyitásáig az ügyfeleiknek. Egyből beugrott, hogy ez tökéletes lenne a barátnőm számára, hiszen fellendíthetné az egyéni vállalkozását úgy, hogy közben azért dolgozna, hogy meglegyen a biztos jövedelem, és amikor már biztosnak látszik a dolog, és rendelkezik megfelelő tartalékkal, akkor el tudjon jönni a jelenlegi munkahelyéről és csak a hobbijának élhessen.

Az ötletet átadva a barátnőmnek, és biztosítva arról, hogy mindenben a segítségére leszek a folyamatok során, a projekt meg is kezdődött. Ma már ott tartunk, hogy megvan a logo, a desigh és a szerkezeti felépítés, és már előkészületben van az ékszerfotózás, ami után már csak a feltöltés és megnyitás marad hátra. Azt gondolom ez annyira hasznos és hatékony lesz, hogy ezután ezt fogom életem egyik legjobb átadott tanácsának tekinteni.

Életem eddigi legjobb tanácsa Read More »

A tökéletes ajándék

Egy ember életének legfontosabb tényezője a család. Amíg nincs saját gyermek, szabadan és sajátosan élvezhetjük a gyerekek szeretetét a keresztgyermekeken keresztül. Nyilván csalóka a dolog, hiszen szinte csak jó pillanatokat élünk át és a mindennapi rutin feladatokból adódó nézeteltérések nem szürkítik meg a kapcsolatot, de ez talán így is van jól. Egy azonban biztos, én is mindent megtennék a keresztgyermekeimért. Nagyon szeretem őket. Biztos vagyok benne, hogy el nem érheti az érzés a saját gyermek felé táplált érzésvilágot, de megközelíti azt.

A két keresztfiam példaképe a nagy Ronaldo. Természetesen imádnak focizni, és nem is csinálják rosszul. Az iskolai válogatott csapatban játszanak, és egyre ügyesebbek. Az utolsó meccsük tétmeccs lett. Itt dőlt el ugyanis, hogy a második vagy a harmadik helyen végeznek majd összetettben a kupasorozatot illetően. El is határoztuk, hogy meglepjük őket valamivel. Törtük a fejünket, hogy mi lenne alkalmas arra, hogy kellő meglepetést szolgáljon, és még hasznát is vegyék. Kipattant a fejemből, hogy mi lenne, ha vennénk nekik egy mezt. Mondjuk Ronaldósat. De hát nyilván az idő rövidsége miatt kicsit szorítani kezdett az ajándékvásárlás, és úgy döntöttem, nem keresgélek, hanem megpróbálok egyet csináltatni, az ő nevükkel is ellátva. Ez igazán egyedi és különleges ajándék lesz számukra, gondoltam. Az ajandekozd.hu oldalon mindenben segítségemre voltak, és egy nagyon hasonló, tökéletes mezt sikerült csinálni, az ő nevükkel is ellátva. A póló nyomtatás igazán jól sikerült. Mondhatni tökéletes ajándékot rittyentettek nekem, igazán rövid határidővel.

A két fiú teljesen odáig volt a különleges pólóktól. Azt sem tudták, hogy húzzák magukra az egyedi ajándékokat. Igazán megható volt látni a végtelen gyermeki örömöt az arcukon. Elmentettem az oldalt, mert biztosan szükségem lesz még rájuk, és nem szeretném még véltlen sem elveszteni a kontaktot. Biztosan nem találnék még egy ilyen segítőkész, aranyos, gyors csapatot, akik nem csak hogy jól dolgoznak, de mindent megtesznek azért, hogy valóban tökéletesen egyedivé varázsolják az ajándékokat. Azt hiszem ez volt életem egyik legjobb ajándékötlete.

A tökéletes ajándék Read More »

Okos döntés, a Kogwheel csapatával

A legtöbb cégnél az okozza a legnagyobb problémát, hogy olyan embereket vesznek fel, vagy helyeznek fontosabb pozíciókba, akik sajnos nem alkalmasak a feladat ellátására. Nem tesznek igazán semmit a siker eléréséért, ezzel bomlasztják, hátráltatják a csapat munkáját, így konfliktushelyzetet teremtve és feszültséget szítva, ami persze meglátszik a termelésen. Fontos, hogy csak olyan embereket alkalmazzunk, akik a lehető legtöbbet tudják tenni értünk, illetve a vállalat sikeréért.

Azért, hogy elkerüljük azt a hibát, hogy megérzéseinkre hagyatkozva döntünk, amelyek vagy bejönnek, vagy nem, olyan szakemberek segítségét kell kérni, akik külső szemmel egyetlen szempontot figyelembe véve, mégpedig a vállalat sikerét nézve döntenek, mindezt mindenféle elfogultság nélkül.  A Kogwheel csapata olyan értékelő központot alkalmaz, amely segítségével időt megtakarítva, a legnagyobb körültekintéssel végzik el azt a vizsgálatot, amely végeredményeire hagyatkozva bátran támaszkodhatunk döntésünk meghozatalában. Ez a folyamat az assessment center, más néven AC értékelő központ, amely során a jelölteknek a munkakörnek megfelelő szimulációs játékokban kell egyénileg és csoportosan bebizonyítani alkalmasságát, rátermettségét, miközben külső szemlélők figyelik a magatartásukat, viselkedésüket.

Tökéletes választás, ha több jelöltet választanánk ki egyszerre, vagy, ha kritikus pozícióra szeretnénk választani valakit, valamint olyan munkaköröknél, ahol a kommunikációs és szociális képességek nélkülözhetetlenek. Ezek az eredmények akár egy nap alatt is megszülethetnek és, ami nagyon fontos, hogy objektívek, hiszen ugyanazon az értékelési szempontok alapján, két pszichológuson kívül, további két vagy akár három megfigyelő is értékel a megbízó részéről. Be kell látnunk, ha egy sikeres vállalkozás tulajdonosai szeretnénk lenni, akkor fontos, hogy a lehető legjobbak dolgozzanak nekünk a megfelelő pozíciókban.

Okos döntés, a Kogwheel csapatával Read More »

Élvezd a telefonod minden szögben

Akár vezetünk, akár az irodában ülünk, szeretjük úgy helyezni a telefonunkat, hogy a szemünk perifériájába essen. Egy fontos üzenet, a GPS általi útmutatás, egy fontos hívás, bármi is érkezzen, pillanatok alatt reagálni szeretnénk rá.

Épp az ilyen kényelmi, és gyors elérési igényeknek köszönhetően, mára már rengeteg autós, illetve asztali telefontartó található a piacon. Akárcsak a Baseus shop oldalán és üzleteiben is. A szlogenjük is árulkodik arról, hogy ők minket szolgálnak ki termékeikkel, a mi kényelmünket hivatottak képviselni.  Minden egyes Baseus telefontartó minőségi termék, így hosszú távon fogja a kényelmünket szolgálni. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy eldöntsük, melyik kategóriából szeretnénk választani. Ha egy asztali telefontartót szeretnénk, akkor náluk találhatsz alumínium-üveg készülék tartót, rose gold, ezüst és fekete változatban is, melyek egyaránt alkalmasak iPhone, iPad mini és egyéb mobiltelefon stabil elhelyezésére.

Ezen tartók, divatos megjelenésüknek köszönhetően, nem csak praktikus, hanem stílusos ékkövei lehetnek asztalunknak. Ha az autóba szeretnénk egy telefontartót, a Baseus-nál ez esetben is jó helyen járunk. Mágneses autós telefontartóiknak, szellőzőrácsba akasztható és tapadókorongos tartóiknak köszönhetően, telefonunk vezetés közben is stabilan a helyén marad, melyekre a készülék felrögzítése, illetve levétele is könnyed mozdulatokkal történik. Így téve élvezetessé azt az időt, amit az autódban töltesz.  A Baseus mindenre megoldást nyújt, ami csak a telefonoddal kapcsolatban felmerülhet, és szükséges lehet. Válaszd te is ezeket a kiváló termékeket, és élvezd ki a telefonod maximális tárházát, mindezeket a legjobb szögben, ahol csak szeretnéd.

Élvezd a telefonod minden szögben Read More »