Iszonyatosan fontos feladat

Manapság az embernek minden téren nagyon résen kell lennie. Én például már egyetlen egy barátommal sem üzletelek, szánt szándékkal. Még ha az ember a legjobb tudomása szerint ad is valamit vagy cselekszik, előfordulhat, hogy valami félre siklik és ott bizony a barátság issza meg a levét. Azt is el kell mondanom, hogy én minden féle üzleti dologban nagyon óvatos lettem. Nem mondom, hogy paranoiás vagyok, de óvatos az mindenféleképpen.

Nem olyan régen például a gyerekem számára kellett választanunk a budapesti albérletek kínálatából, és a gyerek már teljesen ki volt rajtam akadva, hogy én mennyire kötekedő vagyok egy-egy hirdetéssel kapcsolatban és olyan kérdéseket teszek fel a hirdetőnek még találkozás előtt, amit nem is ért hogy jut eszembe, aztán persze hagytam neki, hogy leszervezzen pár megtekintést, és szinte azonnal rájött, hogy hibázott, amikor bizalmat szavazott a hirdetőknek. El is keseredett szegény, és még csak biztatni sem nagyon tudtam, mert nem igazán találtam a piacon egyetlen olyan hirdetést sem, amit korrektnek tudtam volna mondani. Vagy a lakás állapotával, vagy a rezsi árak tekintetében szinte mindig szeretett volna a hirdető ferdíteni egy kicsit.

Persze aztán megtaláltam a megoldást, hiszen ha az ember egyenes és profi kommunikációt szeretne, meglepetések nélküli lakás bérlés mellett, akkor olyan karakterű hirdetőt is kell keresni, és ez a budapesti ingatlan bérlés piacán nem más, mint a Professional Premium Property Zrt. színei alatt tevékenykedő alberletbudapest.hu csapata. Iszonyatosan fontos feladat ma már egy főiskolásnak a megfelelő lakás kiválasztása, hogy rejtett költségek és meglepetések nélkül tudjon koncentrálni a dolgára, a tanulásra az évek alatt. Segítsük őket ebben! Ezt pedig úgy a legbiztosabb és legprofibb, ha felkeressük ezt a csapatot. Biztos vagyok benne, hogy aki hozzájuk fordul segítségért, nem fog csalódni.

Iszonyatosan fontos feladat Read More »

Mindenképp szükséged lesz rájuk!

Az ember fiatalon még azt gondolja, hogy övé a világ, és nem egyszer érzi úgy, hogy a felnőttek javaslatai vagy intelmei nem pusztán elővigyázatosságra intik, hanem túlzó aggodalomba és felesleges feszült helyzetekbe terelnék. Persze aztán ezek nagy részéről tetszik vagy sem, bebizonyosodik, hogy nem volt túlzó, sőt, sokkal jobban jártunk volna, hogy ha időben felkészültünk volna azokra a váratlan eseményekre, amit az idősebb korosztály javasolt. Persze egyértelmű, hogy nekik sokkal nagyobb tapasztalatuk van bizonyos helyzetekben és feladatok megoldásában, ám sokszor már-már ott is rémeket látó idősebb korosztályként tudnak reagálni dolgokra, ami engem is arra késztet sokszor, hogy legyintsek az intelmeikre.

Így történt bizony legutóbb is, amikor megvenni készültem életem egyik legfontosabb dolgát, egy kertes házat, ami remélhetően majd a családi életterünk és persze egyben otthonunk is lesz egyszer a párommal. Mindenképpen olyan házakat néztünk, ahol azért van egy pici kert, de nem kell folyamatos kerti munkát végezni, és ami nem igényel semmilyen felújítást, hiszen ebben egyikünk sem érzi otthon magát. Így pedig nem is igazán értettük, miért ajánlgatta az apám például minden áron egy barkács bolt elérhetőségét, akikhez évek óta visszajár és akiket nagyon szeret, mert hiszen mi úgy gondoltuk, hogy egy kész házba semmilyen barkács szerszám nem lesz szükséges.

Persze most már tudom, hogy mire gondolt az apám, hiszen azóta már szükség volt csavarhúzó készlet, fúró és persze aztán egy nagynyomású mosó segítségére is, amit mi is a fabrikshop.hu csapatától szereztünk be. Néha azért megéri kétszer is végig gondolni, mielőtt az ember legyint az idősebbek intelmére. Hála a jó égnek nekünk ez most nem járt annyira éles problémával, de a későbbiekben mindenképpen óvatosan bánok majd a mondanivalójuk ignorálásával. Azt gondolom, hogy ez másnak is jó intelem lehet! Egy kertes házba ugyanis előbb vagy utóbb mindenképp szükség lesz egy jó barkács bolt segítségére.

Mindenképp szükséged lesz rájuk! Read More »

Tökéletes csapat, tökéletes eredmények

Én egészen fiatalon vágtam bele a cégem megalapításába, és hát persze biztos voltam benne, hogy meg kell mutassam az összes embernek, hogy meg tudom oldani a feladatokat és nem fogok elbukni a terhek alatt, nem kevés a kitartásom és a munkabírásom, Hittem s vállalkozásomban, és abban, hogy én képes vagyok sikeresen megalapítani és tökéletesen működtetni, hogy bizony nem lesz igazuk és nem csak hogy megvalósítottam azt, amire ők nem gondolták hogy valaha is képes leszek, hanem azóta a vállalkozásom már folyamatosan növekszik és sikereket érünk el. Biztos voltam benne mindig is, hogy az építőipar és az ahhoz kapcsolódó tudás tökéletesen a kezemben van, szinte akármilyen feladatot el tudok látni, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már akkor, a megalapításkor rendelkeztem az első munkavállaló csapattal, akik szívesen dolgoztak a kezeim alatt és a vállalkozásom szárnyai alatt. Egy nagyon fontos dolgot azonban kihagytam a feladatlistából, hogy vannak olyan problémák és megoldandó dolgok is, amik a cégvezetéshez és nem a szakmához és szakmai tapasztalathoz fűződnek, és azokat is maximális szinten és minőségben el kell tudni látni.

Az egyik feladat ami ilyen téren felütötte a fejét az a munkavédelem és annak részfeladatai voltak. Fogalmam sem volt az elején, hogy pontosan milyen teendőkkel fogok találkozni ezen a téren, arról nem is beszélve, hogy azt még kevésbé tudtam, hogy hogyan fogom megoldani ezeket. Nem vagyok jogász beállítottságú és nem is értettem már azt sem, hogy vajon mi vonatkozik rám és a vállalkozásomra és mi nem a jogszabályi kötelezettségek közül. Egyszóval nagyon gyorsan szükségem volt egy külső szolgáltató csapat közreműködésére, hogy ezeket a kérdéseket tisztába tudjam tenni és megoldást tudjak rájuk találni.

Hála a jó égnek az egyik nagyon jó ismerősöm ajánlotta az activesafety szolgáltatását, és nem is kellett csalatkoznom bennük és a munkájukban. Az általuk biztosított munkavédelmi koordinátor a cég egyik hatalmas segítsége a mai napig is, hiszen rengeteg terhet levesz az embereim válláról, akik ezáltal tudnak koncentrálni az ügyfélszerzésre és a cég menedzsment feladatainak kiszolgálására. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket én is, hogy ha profi és tökéletes eredményt biztosító csapatot keresnek a munkavédelem területére, és olyan munkavédelmi rendszert szeretnének, ami valódi védelmet nyújt és nem csak látszat védelmet ad.

Tökéletes csapat, tökéletes eredmények Read More »

Ne bajlódj vele magad, válaszd a legjobbakat!

Nagyon sok ember úgy gondolja, hogy amit otthon meg tud csinálni akár felújítási feladat, akár karbantartási munka, azt bizony nem adja ki a kezéből, hiszen sokba kerül. Persze biztosan van olyan ember, aki sajnos nagyon nehezen tudja kifizetni mondjuk a festés feladatának megoldását, azonban végig kell ilyenkor ezer és egy dolgot gondolni, mielőtt az ember saját kezűleg belevág a feladatba, és mondjuk ki, sokszor butaságot is csinál ezzel. Vegyük csak alapul mondjuk azt, hogy az embernek soha nincs elegendő ideje semmire sem. Persze ez általánosságban mondható el manapság az emberek nagy részéről, de hát ha dolgoznia kell, márpedig a fizetésre szüksége van, a szabadságot pedig korlátozott számban és általában nem szívesen osztogatják festés feladataira, vagyis a hétvégékre kell hogy korlátozódjon a munka. Így viszont iszonyatosan sok időt vesz igénybe, amíg szalad a ház, rendetlenség van, kosz, por és piszok. A másik nagyon fontos dolog, hogy az ember bármilyen ügyes is, nem ért a modern szakmai dolgokhoz, a technológiai fejlődés nem igazán éri utól az embert a festés tekintetében, persze csak ha nem ez a hobbija vagy a hétvégi munkája, amit kétlek. Így aztán speciális eszközök nélkül, sokkal lassabban és kisebb eredménnyel tudnánk megoldani mi a festési feladatok ellátását.

Válasszunk egy tökéletes szakembert, vagy épp csapatot, akik ismerik a legújabb modern kori vívmányokat a festés eszközeinek területét illetően is, és hát nem utolsó sorban tökéletesen értenek a feladathoz, így könnyebben, szebb eredménnyel és biztosan gyorsabban haladnak a festéssel mint ahogyan mi haladnánk. Ha a kiseső időket és a munka végeredményének silányabb minőségét vesszük szem elé, akkor bizony nagyon sok esetben egyáltalán nem éri meg anyagilag sem belevágni a feladat ellátásába. Bízzuk szakemberekre. Mondjuk a genezisbau embereinek szakértelmére. Akkor biztosan nem járunk rosszul!

Ne bajlódj vele magad, válaszd a legjobbakat! Read More »

Új szalonom legnagyobb segítsége

Én már közel öt éve hogy elhagytam az eredeti pályámat, és pénztárosból masszőr lettem, egy nagyon hirtelen, bátor és éles váltással. Persze számtalan ember a környezetemben értetlenségét fejezte ki, és nagyon sokan negatív véleménnyel voltak az iránt, hogy én teljesen elhagyom a közgazdász pályát és új utakra lépek, de ez engem őszintén, sosem zavart. Azóta folyamatosan dolgozom, mindig egy-egy szalonhoz csatlakoztam eddig, és sorra kaptam a jobbnál jobb véleményeket és az eredményeim egyre jobbak lettek. Hihetetlen problémákat lehet helyre tenni ugyanis egy-egy hozzá való fogással vagy tanult technikával, ami sokszor azt eredményezi, hogy nem csak hogy le tudja az ember tenni a fájdalomcsillapítót, hanem bizony vissza tudtak menni sportolni és teljesebb életet tudnak élni. Egyszóval, nekem hatalmas siker és öröm ez a pálya, és nem csak hogy nem bántam meg, hogy erre az útra léptem, de kifejezetten örülök is neki.

Most azonban a vírus időszak nyilván főleg minket, akik személyesen kell, hogy érintkezzünk az emberekkel, és nem tudunk online segítséget nyújtani, nagyon nehéz helyzetbe hozott. A szalon, ahol dolgoztam meg is szűnt, és bizony úgy döntöttem, hogy most már nem csatlakozok még egy csapathoz, hanem a saját kis szalonomat szeretném kiépíteni, ahol én vagyok az úr és az történik amit én akarok. Nem mintha nem tudtam volna alkalmazkodni, de ez a helyzet is megmutatta, hogy nagy előny, ha van az embernek egy saját helye, ahol ő a felelős és azt történik amit ő szeretne.

Így aztán most építem ki a saját kis kuckómat, és ehhez kellenek eszközök, amiket nagyon keresgélni nincs igazán sem időm sem pedig kedvem, így találtam rá az extrembazar oldalára. Itt ugyanis szinte minden olyan dolgot be tudtam szerezni, amire szükségem volt, még egy nagyon szép és iszonyatosan hatékony diffúzort is, a különleges illóolajaim számra. Mindenkinek csak javasolni tudom ezt az oldalt, biztos vagyok benne, hogy nem fogja megbánni, bármelyik kategóriából választ is terméket magának.

Új szalonom legnagyobb segítsége Read More »

A legjobbak akiket csak ajánlani tudok

Az embernek egy vállalkozás kialakítását és vezetését tekintve rengeteg dologgal kell megküzdenie és ez bizony nem csak az első időszakokra vonatkozik, hanem végig kíséri tulajdonképpen az egész működést, hiszen folyamatos fejlődés és fejlesztés kell hogy uralja a vállalkozást ahhoz, hogy a versenytársakkal tartani tudja a lépést és az iramot. Persze ez egészen a legnagyobb és leglátványosabb feladatoktól egészen az apróbb, szinte észrevétlen feladatokig egyaránt igaz. Egyiket sem szabad lebecsülni, mert a legkisebb baki is hatalmas károkat tud okozni egy cég számára.

Nekünk például sokáig meggyűlt a bajunk az irodatakarítás tevékenységének megoldásával, hiszen a cég akit választottunk erre a feladatra nem igazán volt megfelelően felkészült sem technikailag, sem pedig hozzáállásban, hiszen számtalanszor fordult elő, hogy nem megfelelő időben vagy nem megfelelő módon végezték a takarítást, ami sajnos már-már az ügyelek előtt is kellemetlen volt, hiszen megzavartak egy-egy tárgyalást, így már veszélyeztette a jó hírnevünket is.

Utána kezdtem kérdezgetni a vállalati partnereknél, hogy mit gondolnak, kit tudnának ajánlani, aki biztonságos is, hiszen a vállalati adatok nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe, illetve profi szinten, jól végzi a munkáját. Meglepődtem, hogy két partner is ugyanazt a céget ajánlotta, és méghozzá hihetetlen módon meg voltak elégedve a munkájukkal. Fel is vettem azonnal a https://kjtakaritas.hu/ csapattal a kapcsolatot és szerződést is kötöttünk, és el kell mondjam, teljesen más a velük való közös munka. Rugalmasak, és hihetetlen jó munkát végeznek. Az emberekkel kommunikálnak, szeretik őket az alkalmazottak. Mindent meg tudnak beszélni velük és tényleg mindenben segítséget is nyújtanak. Én is csak ajánlani tudom őket, mert most már tudom, hogy milyen ha az ember nem egy ilyen hozzáállású csapattal dolgozik együtt.

A legjobbak akiket csak ajánlani tudok Read More »

Ha tökéletes segítségre vágysz

Manapság, ha valaki építkezésre adja a fejét, vagy esetleg egy régebbi házat készül felújítani, tudnia kell, hogy nem csak hogy kemény, de hatalmas fába is vágja a fejszéjét. Mindamellett ugyanis, hogy egy-egy alapanyag ára sokszor egy hónap alatt is rengeteget tud változni, muszáj megtalálni a tökéletes kivitelezőt is, aki sokszor annyira le van terhelve munkával, hogy egyszerűen nem, vagy csak nagyon hosszú idő múltán tud vállalni bennünket. Persze a világ mindig változik, és én is azt látom, hogy régen először az ember összegyűjtötte a pénzt, aztán keresett kivitelezőt, most pedig először megtalálja a megfelelő kivitelezőt, megbeszéli vele, hogy mikor tud segítséget nyújtani a feladatok megoldásában, aztán amire oda ér a sor, összegyűjti a pénzt. Persze a viccet félre téve, sokszor ezek miatt az ember igen nehéz helyzetbe is tud kerülni, amit igyekezni kell elkerülni, és ha már feloldani nem lehet, tényleg a lehető legjobban kell kezelni.

Én például nemrég klímaszerelés tevékenységére kerestem profi csapatot, akik az első mozzanattól az utolsóig tudják fogni a kezünket, tanácsokat tudnak adni, segíteni tudnak a megfelelő beltéri egységek kiválasztásában, és a szerelés során nem tesznek tönkre semmit sem a házon, ami nemrég készült el, és nagy koszt sem hagynak. Megmondom őszintén, hogy két vállalkozó csapat is elbukott előttem már a felmérés eseményénél, meg is köszöntem, hogy segítenének, és egy másik lehetőséget választottam, mert tudtam, hogy biztosan nem lesznek képesek számomra is megfelelő minőségben megoldani a feladatot. Végül a https://djgepeszet.hu/ csapat mellett tettem le a voksom, akik hihetetlen pozitív csalódást nyújtottak az előző két brigádhoz képest. Gyorsan és pontosan dolgoztak már a felmérés során is, tudták mit kell kérdezniük, és azt is teljesen emészthetően tudták elmondani, hogy ha valamit éppen nem lehetett megoldani vagy más javaslatuk lett volna a minőségibb megoldásra, mint nekünk. Egészen egyszerűen, ha valaki tökéletes segítségre vágyik klíma szerelés feladatát illetően, csak őket ajánlom.

Ha tökéletes segítségre vágysz Read More »

A fiam első tanulóleckéje

A gyerek teljesen megváltoztatják az életünket, ez nem kérdés. Nagyon sok szülő hihetetlen aggodalommal tekint a szülőség feladatára, rengeteg könyvet olvasnak, okos emberektől tanulják, hogy hogyan kell bánni a gyerekkel, vagy éppen hogy hogyan nem szabad viselkedni velük, hogy mennyire szabad szigorúnak lenni és milyen fontos a következetesség. Persze ma sajnos néhány gyereken azt látom, hogy ennek igenis van relevanciája, és igen is segítséget kell kérni a szülőknek sok esetben, de mindezek mellett azt is látom, hogy sok szülő, mint ahogyan mi is tettük, rettenetes módon túl lihegi ezt a kérdéskört.

Határozott elképzelése van már a gyerek születése előtt arról, hogy hogyan fogja nevelni vagy hogy milyen engedékenység fér még bele a nevelésbe és milyen nem, pedig hát ez nagymértékben függ mindig a gyerek személyiségétől is. Az én fiam például hihetetlen rugalmas a mindennapok során, rengeteg jó tulajdonsága van, de tanulni nem szeret. Azt is mondhatom hogy lusta, de inkább úgy látom, hogy minden mást sokkal többre értékel mint időt tölteni arra, hogy olvasson és tanuljon. Nagyon jól lehet azonban motiválni. Ha az ember igér neki egy-egy dolgot amire nagyon vágyik, akkor bármit megtesz érte, és így legalább meg is tanulja, hogy mindennek ára van. Nála a büntetés azonban nem használható. Egyáltalán nem hat rá, csak feszült lesz tőle és frusztrált.

Persze legutóbb is, amikor a vizsgájához közeledve megígértük neki, hogy megkapja a várva várt iphone telefont, akkor nem hogy megtanult tényleg mindent ami kellett, de már egy profi iphone szerviz csapatot is keresett, hogy ha szükség lenne rá, akkor kéznél legyen. Persze jól ismeri magát, hiszen a másik gyengesége vigyázni a dolgaira, rendszeresen törik vagy sérül valami a kezében. Remélem legalább erről hamarosan le tud majd szokni.

A fiam első tanulóleckéje Read More »

Ha valódi értéket keresel a gyümölcslevek világában

A gyümölcs fogyasztása egészséges. Ezt azt gondolom mindenki tudja és számtalanszor hallotta is már, de vajon mennyit kellene fogyasztanunk, és egyáltalán valóban meg tudjuk-e tenni akkor is ezt a napi mennyiség elfogyasztását, hogy ha nem igazán szeretjük a gyümölcsöket? Én például nem igazán vagyok értük oda. Macerás a fogyasztásuk, és az ember akkor a legbölcsebb, ha belátja a saját hibáit, én ezt teszem, amikor azt mondom, hogy nem fogok naponta gyümölcsöt fogyasztani a munkában, mert lusta vagyok. Nincs arra időm, hogy ezt megfelelően meg tudjam oldani. Rengeteg időt elvenne a munkától, amit nem tehetek meg az én beosztásomban és pozíciómban. Persze erre akkor is megoldást kell találni, és így találtam ki a gyümölcslevek fogyasztását. Vitamintartalmuk és folyadéktartalmuk jótékony hatása megkérdőjelezhetetlen és ezt akár nap közben is tudom fogyasztani az irodában is.

Persze aztán rögtön szembesültem vele, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy az ember milyen gyümölcsleveket választ. Nem mindegy, hogy azok milyen alapanyagból készülnek, hogyan állítják elő őket, tartalmaznak -e valamilyen adalékanyagot vagy tartósító szert és egyáltalán a cukortartalmuk a természetes, vagy adnak hozzá a gyártás során plusz cukrot. Ennek tükrében akár lehetne nehéz is a választás, de azt tudom mondani, hogy ha ezekre figyel az ember csak pár termékcsalád marad, hiszen a többi mind elvérzik legalább a hozzáadott cukor tekintetében, így pedig azt mondhatom, hogy a legfinomabb és legjobb ízű termék, az a https://simigyumolcsle.hu/ termékcsaládból kerül ki. Én imádom. Amennyire nem szeretem a gyümölccsel való bajlódást, annyira imádom ezt a palackba zárt vitaminbombát, ami amellett hogy nagyon egészséges, még hihetetlen finom is. Mindenkinek meg kell kóstolnia!

Ha valódi értéket keresel a gyümölcslevek világában Read More »

A kisfiam kedvence

A gyerekek mindenképpen megváltoztatják az életünket amikor belépnek abba. Persze rengeteg gondolatunk van, hogy hogyan fogjuk őket nevelni, a jóra tanítani, játszani velük és mindig türelmesnek lenni, ami sok esetben kudarcba fullad, és bizony sokszor nem látunk kiutat abból a nehéz helyzetből, amibe belekerültünk velük, de valahogyan mindig mégis megtaláljuk velük az egymás felé vezető utat, hiszen nagyon szeretjük őket és bármit meg is tennénk értük. És hát azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokszor meg is tudnak minket lepni, rengetegszer a jó irányba terelgetve minket, vagy épp rávilágítva, hogy mi az, amit mi is imádtunk, de elfelejtettük vagy épp már nagyon régen gyakoroltuk.

A fiam például imádja a zenét. Akárhova megy, tényleg mindig szüksége van rá, és nem a mai modern zenékre, hanem bizony a komolyzenére, amit igazság szerint nem is értünk hogyan alakult ki nála, mert való igaz, hogy amikor terhes voltam vele még nagyon sokat hallgattam, de aztán amikor megszületett valahogy minden annyira felgyorsult és el is felejtettem hogy egyrészt nagyon szeretem másrészt pedig nagyon jó hatása van. Ő azonban emlékezett rá úgy néz ki. Most pedig a grandstores.hu oldalról választhatott magának valamit szülinapjára, és ő a bluetooth eszközök közül egy hordozható hangfalat választott magának, amivel majd bárhol és bármikor hallgatni tudja ezeket a zenéket, amire olyan nagyon könnyen elalszik. Mondanom sem kell mennyire bánom, hogy amikor kisbaba volt erről elfeledkeztem. Lehet hogy nem kellett volna annyit éjszakáznom vele, csak bekapcsolni valami szép kis zenét és már álomba is szenderült volna. Hát újra már nem kezdhetem, de most megadhatom neki amit szeret, és bizony a hatását is, ami nekem is rengetegszer segített nehéz helyzetekben vagy feszült időszakban. Egy valamit már biztosan tőlem örökölt, ez pedig nagyon kedves nekem.

A kisfiam kedvence Read More »