A minap kezdtünk bele egy nagyszabású futórendezvény megszervezésébe, amely bár nem mondható nagy létszámosnak, de pont az a cél, hogy jó hangulatban, kis csapatban, egy nagyon megtervezett és jól szervezett futóversenyen indulhassanak a jelentkezők. Természetesen a létszámlimit sosem könnyű, de meg kell érteni, hogy a mennyiség sokszor a minőség és a hangulat rovására megy. Mi legalábbis sokszor ezt látjuk, láttuk az elmúlt időszakokban.
Éppen ezek miatt azonban úgy döntöttünk, hogy a hagyományos mintázott sima póló helyett, egy nagyon jól megtervezett, szép és nívós pólót kapnak majd a jelentkezők és regisztráltak ajándékba. Ez egy igen nehéz feladat, mert úgy kell megoldani a mintát és a kivitelezést egyaránt, hogy azért szépen tükrözze a futóverseny mivoltát, de elegáns és akár mindennap hordható legyen. Arra jutottunk, hogy erre a lehető legtökéletesebb megoldás a gépi hímzés. Bonyolultabb kicsit és talán picit költségesebb, mint a lenyomatos pólók, de sokkalta szebb és elegánsabb, tartósabb, és ahhoz képest az ára sem olyan őrületesen sokkal több. El is kezdtük felkutatni azt a kivitelezőt, aki segítségünkre tud lenni abban, hogy közel három hónap alatt leszállítson számunkra háromszázötven hímzett pólót. A hímezd.hu egyáltalán nem riadt vissza a feladattól, mint sokan mások tették. Láthatóan a nagy mennyiségek adják számukra a kihívást, és szívesen birkóznak meg a hasonló feladatokkal. Ez a kis csapat nem csak hogy nagyon lelkes, de hatalmas segítséget nyújtanak ötleteikkel, tanácsaikkal. Igazán lelkesek, és lelkiismeretes, szakmai munkát végeznek, nem beszélve arról, hogy igazán jól kommunikálnak. Még a minta kialakításának folyamatában sem volt sosem semmilyen félreértés vagy probléma. Egészen egyszerűen jó velük együtt dolgozni.
Már alig várom, hogy kézbe vegyem az első mintadarabot. Biztosan tökéletes lesz a befutó póló, már csak remélni tudom, hogy legalább ennyire az lesz az egész verseny maga. Jó hangulatban és nagy csatározásokkal, színes programokkal, jó idővel és csodálatos környezettel. Remélhetően egy minden évben megrendezésre kerülő új versennyel.