Az én gyerekem már egészen kicsi korától kezdve imádja az elektronikus dolgokat, és ez még nem lenne annyira nagy szám nyilván, mert hát melyik gyerek nem, de ő szét is szedi és össze is rakja őket. Vagyis rakta még egészen pici gyerekként is. Elég volt egyszer megmutatni neki mi hogy működik és mit hogy kell szétszedni, majd összerakni, és aztán ő már egyedül művelte ezt minden probléma nélkül.
Ez felnőtt korára sem hagyta el, olyannyira, hogy hiába lett meg a közgazdász diplomája, immár két éve a műszerész területen dolgozik, amit mindig iskola mellett tanult, és a telefon a kifejezett kedvenc területe, ilyen szervizben is helyezkedett el. Igen ám, de nagyon nem érezte jól magát. Mindig elmondta, hogy nem igazán értenek a kollégák semmihez, nagyon sok náluk a rontott darab, ami rá is rossz fényt vet. És hát nyilván az ő munkájában sem bíznak jobban, mint a többiekében. Tehát állandóan csak ilyen dolgokat hallottam tőle, amikor egyszer csak azt találtam mondani, hogy nem a munkával van itt baj, hanem a hellyel, szóval lehet hogy kellene keresni hasonlót, csak másikat.
Persze ő akkor még legyintett erre, hogy máshol is biztosan ez van, és egyébként sem jó sűrűn munkahelyet váltani, nameg a kollégákat is újra meg kellene ismerni, beilleszkedni, ami neki nagyon nehezen megy, szóval nem megy ő sehova, marad a helyén. Egészen addig, míg egyszer tényleg elege nem lett, és úgy jött haza, hogy beadta a pályázatát egy xiaomi szervíz csapatába, és másnap megy interjúra.
Fel is vették, és hát szívemnek a legnagyobb gyönyörűség, hogy látom őt boldogan menni minden reggel azóta dolgozni. Hihetetlen, hogy mennyire jól érzi itt magát. Azt mondja, ezek a fiúk tényleg értenek mindenhez a xiaomi telefonokkal kapcsolatban, és sokan is járnak hozzájuk. Nagyon odafigyelnek az ügyfelekre, és szinte egyetlen hibázott javítást sem látott amióta itt van. Nagyon sokat tud tőlük tanulni, és látom rajta, hogy szereti is. El is mondta, hogy nagyon jól jött neki ez a váltás, és már most látja, hogy miért a mondás, aki mer az nyer.